Először is kezdem azzal, hogy már úgy tűnik, visszaáll minden nagyjából a normális kerékvágásba, a kisiklott dolgok újra helyre kerülnek, mert azért mégsem kellett csalódnom sokmindenkiben, szerencsére a régi barátok igaziak, ha jól érzem[: Lassan úgyis ittvan a karácsony, és ezeket az időket nyugiban kell eltölteni, remélem, ígylesz.
Dehát akkor inkább írok a tegnap estéről, mert hát az még ígyis felfoghatatlan, pedig megtörtént:)Szóval Zséda koncert volt a Széchenyi-téren (igen, végre, Zséda, itt=)de vártam már*.*). Renivel kimentünk már fél 7-re, hogy legyen helyünk elöl, és szerencsére pont jókor érkeztünk, mert aztán beállt a tömeg a színpad elé. Ottvolt a zenekara, hangoltak, állítgattak... és bennem fokozódott az izgalom, percről percre... betegesen odavagyok érte, és ez a betegség remélem örökre megmarad=D Aztán mikrofonpróbánál Zséda már hátulról beleénekelt a mikrofonba, és vááá...már alig vártam, hogy láthassam, hogy ott legyen előttem, a színpadon:) Aztán koncert-kezdet előtt már Fanny is megérkezett, és így 3-an lehettünk fül-és szemtanúi legelöl az első Széchenyi-téri Zséda-koncertnek:]A koncert elkezdődött, hasonló sorrendben követték egymást a számok, mint Komáromban, vagy a nagykoncerten, persze itt csak a töredéke hangzott el az arénai shownak. Szóval Zséda ott énekelt előttünk, én persze már megint nem tudtam visszafogni magam, és végigénekeltem vele az összes dalt:D Annyira jó érzés volt, hogy erre felfigyelt, sokszor rámmosolygott, integetett, és a Mindhalálig mellettem c-ű szám vége felé odahívott a színpad elejéhez teljesen, lenyújtotta a mikrofont, és a refrént úgy énekeltük el ketten, hogy egy sort énekelt ő-egyet én, és így tovább. Magyarul duetteztünk.Úristen!!!Duetteztem, ZSÉDÁVAL!*o* Olyan boldog voltam, hogy ez velem megtörténhet, hogy nem hiába imádom ennyire, és hogy sosem csalódom benne, az egyetlen nagy-nagy példaképemben:)Nagyon hálás vagyok a sorsnak, és persze Neki, hogy ez megvalósulhatott:)Azt mondta:"Nagyon szép volt" és küldött egy puszit...aztaaa...és így mosolyogtak rám az emberek, én meg zavaromban azt sem tudtam, mit tegyek. Csak mosolyogtam, meg a sálamat gyűrögettem. Nem sokkal ezután egyik szám közben lenyújtotta a kezét, hogy megfogjam... komoly, ez már full sok jó volt=] Majd odamentünk hozzá koncert után gratulálni, és egy közös képet készíteni.Nem sikerült túl jól, mert a fények levágták a kép felét, és a szemünk is piros...de azért emlék:
Nagyon közvetlen volt, és szerény. Pedig milyen nagy is ő sokunk szemében:)Egy Díva, Anyuka, Énekesnő, Feleség... Úgyhogy ezt a tegnapi napot soha nem fogom elfelejteni:) Tegnap volt a féléves évfordulója a nagykoncertnek is, ez is megtörtént... és így búcsúzott mosolyogva: "Találkozunk még:)"