Annyira szeretném... most valahogy mégjobban szeretnék menni a Kővirágokba, elkezdtem gyakorolni kimondottan a felvételire, és már egyre jobban várom június 6-át. Tuti, hogy halálra fogom izgulni magam, de ez a nap életem egyik fontos napja lesz. Legszívesebben már ott lennék, oda járnék, és minden olyan nagyonkülönleges lenne hétvégente. Kemény lenne, de ha egyszer ez érdekel mindennél jobban, akkor megéri sokat tanulni hétvégékre, és bizonyítani. Olyan emberek között lenni, akiknek az fontos, ami nekem is, és egyre magasabb lépcsőkre lépkedni. S ha majd akkor 6-án azt mondják, ott a helyem, áhh, egyelőre mást most nemis kérek egy ideig:) (jólvan, azért néha összefuthatnék majd Brasch Bencével, esetleg egyszer egy találkozó Zsédával?^^ jó,tudom,visszaveszek:D)

Végre van net itthon újra, és írok is, mert van mit:D
Először is tekerjünk vissza 2 héttel ezelőttre, szerdára: Operettszínház, Rebecca, a legújabb musical. Nagyon élveztem, teljesen eltér az előző daraboktól, amiket láttam. Nem olyan musical, mint a legtöbb, h szerelmi történet, és akkor az áll a középpontban. Inkább olyasmi, mint egy krimi. Végigizgultam az egészet, elkápráztattak a jelmezek, és leginkább Polyák Lilla hangja, akire tökéletesen illett a rideg házvezetőnő szerep. A lényeg, hogy a jelmezeket, a díszleteket és a fény-"tűz"-technikát is nézve drága, nagy kiállítású darab. Még megnézném párszor:)
Aztán itt van a tegnapi nap, amit nagyon megemlítenék, mert már megint összehozott a sors valamit, vagy valakit jobban mondva, aki extrán köthető mindenhez, ami számomra példa és cél egyben. Anyával a WestEndben vásároltunk, épp mentünk volna a vonathoz, mikor a mozgólépcsőhöz közeledve megláttam Brasch Bencét. Megszólalok: "Úristen, anya! Ittvan a Brasch Bence!" Először nemis akartam hinni a szememnek...aztán figyeltem, merre megy kajálni, de mi siettünk, hogy elérjük a következő vonatot, de közöltem anyával, hogy én oda szeretnék menni hozzá, úgyis egyedül van, nem vagyok hang, odamegyek dumálni:D Ha ezt kihagytam volna, tuti nemtudok aludni... Szóval visszafordultunk, anya leült a sok táskával, énmeg a rengeteg ember között elkezdtem keresni, merre lehet Bence. Hát jól elbújt, az egyik kínai előtt ült hátul, és evett. Gondoltam, megvárom, míg befejezi, nem akarom zavarni evés közben. Néhány percet vártam, és odaléptem elé: "Szia Bence!:) Remélem, nem zavarok:)" (épp netezett a telóján, semmigáz:D) "Nem:)" Gratuláltam neki a Csillag születikhez, a hangjához, meg mindenhez:) Mondtam neki,h megyek Kővirágba, és nagyon aranyos volt, érdeklődött, h az X-faktorba jelentkeztem-e, meg hogy mit mondott Kővári Judit. Aztán mesélte, h őis csak a Csillag születiket próbálta meg, de h nagyon nagy szerencse kell ezekhez a dolgokhoz, meg nem szabad csüggedni, mert nagyon sokan jelentkeznek, és nem mindig feltétlenül a legtehetségesebbek jutnak be. És ő is nagyon örült, mikor felvették a Kővirágba:) Meg mesélte, h sok kitartás kell. És hogy épp megy a Vivába Lolával tojást festeni=D Végig annyira zavarban voltam... és próbáltam mosollyal leplezni, dehát éreztem,h forró az arcom, tuti teljesen el voltam pirulva...Aztán előhúztam a táskámból azt a noteszt, ami 8. után biosztáborban volt nálam, még szinte üres, h abba adjon autogramot, mert kb más nemvolt nálam. Hát ezt kaptam tőle:
Olyan volt vele beszélgetni, mintha ő nemis lenne híres, csupán egy srác, aki szeret énekelni, őszinte, csendes, szerény... tényleg az volt. Örülök, h nem kellett csalódnom benne:)Nagyon jól esett ez után elképzelni, h jövőre, ha felvesznek a Kővirágba, még többet beszélhetek vele, csupa olyan embert ismerhetek meg, akit érdekel a zene, a színház és ez az egész világ:) Nekem ez olyan, mint egy lelki táplálék. Áhh, hogyis lehetne élni mindezek nélkül?! És akkor talán Kővári Judit segítségével még egyszer Zsédával is találkozhatnék csak úgy, ketten. Annyi kérdést fel tudnék tenni neki... és jó lenne látni azt, akinek az egész élete, mint az én életem jövőképe. (: