"Őrizlek téged-,Melletted nem félek. Érted élek. Tőled érzek. Többet érek.
Őrizlek végleg-,Két szívben egy élet.Ez az egy igaz lesz,lásd!"
/Zséda-Őrizlek Téged/

Hogyan is kezdjem? A két idézet azt hiszem, pont ide vág. Mind az, amit jobb oldalt apró betűkkel látsz, mind az, amit idézőjelben írtam.
Jól vagyok,higgadt vagyok és nyugodt. Kicsit alakultak a gondolataim az utóbbi napokban. Vasárnap volt az első napom a Kővirágokban, ami nagyon jó volt, sok mindenre most nyílt ki a szemem igazán. Úgy érzem, kezdem egyre reálisabban látni azt a világot, amiről tanulni is fogok, amibe már egy kicsit most belekósolhatok vasárnaponként. Mert ez megint egy lépcsőfok a kulisszák mögé, és rengeteg tapasztalatszerzési lehetőséget kínál. Amit tudtam eddig is, hogy nagy a verseny ezen a pályán, az most is kirajzolódott bennem. Azaz inkább csak most éreztem meg először igazán, hogy mekkora felelősséggel jár minden, hogy mennyi kitartás kell, magabiztosság, reális énkép. Nem tagadom, kicsit meg voltam szeppenve. Ez volt az első alkalom, hogy csupa olyan emberrel voltam körülvéve, akiknek mind egy a végcéluk: érvényesülés a zenei pályán, hírnév, ismeretségek, és persze egyre bővülő tudás. Sokan nagyon magabiztosak, tán egy-két ember már egy hajszállal jobban is annál, mint amit ez a pálya megkíván. Vagy legalábbis én így gondolom. Bár magamat nem tartom visszahúzódónak, félénknek vagy ilyesmi, most mégis valahogy ilyen voltam kicsit. Meglepett, sokan milyen hangosak voltak már az első napon, és lazák, lökték a szöveget-mindezt olyan biztossággal, mintha már minden bizonyos lenne a jövőjükkel kapcsolatosan. Belőlük biztos ezt hozta ki az első nap. Belőlem a félénkséget, a szerénységet, és az abszolut visszahúzódottságot. Nem szeretném azt, ha rá is kérdeznek felnőttek, tanárok, vagy bárki is erre az éneklés-dologra nálam, és én tárgyilagosan-nem a fellegekben járva-válaszolok,hogy igen, érdekel az éneklés, a musicalek,ez a világ,és kedvencem Zséda,- hogy úgy tűnjön, mintha én ezzel fel akarnék vágni, mintha emiatt többnek érezném magam bárki másnál. Ez is egy nehéz út, mint bármely más szakma. Sőt! Én most úgy látom, hogy még talán sokkal nehezebb is. Lelkileg nagyon rendben kell lenni, hogy tűrje az ember a pofonokat, a csalódásokat és a kritikákat. Tudom, itt még nem erről van szó, mégis rájöttem, hogy nem vagyok versenyző-alkat.Az baj,ha nem vagyok versenyző-típus? Nem akarok mindenkin átnézve, átgázolva elérni dolgokat. Nem szeretnék másokat túlszárnyalni és megmutatni, hogy de, én csakazértis jobb vagyok. Mert mindenki egy külön egyéniség. Csupán szépen nyugodtan tanulni, fejlődni, és majd ha már mindez megvan, akkor-ha hobbiként is-énekelni egy énekegyüttesben, mint pl a Cotton Club Singers (ami ma már Street Singers néven fut), vagy egy zenekar énekeseként dolgozni, vagy egy színháznál, csak mint színházi musical színész működni. Én nem akarok senkit sehonnan lesöpörni, sem feldúlt magánélettel küzködni. Egynesúlyba szeretném hozni a kettőt, és igen, szeretnék saját lemezt MAJD, ha már eljutottam arra a szintre-adja az ég,h sikerüljön. De azzal sem versenyezni, hogy hú, nekem legyen több az eladott példányszámom, meg saját magamtól elájulni...Az a legnagyobb hülyeség. Csak a gondolataimat szeretném majd átadni a zenében,természetesen, és ennyi. Hasonló stílust képviselni, mint ma Zséda vagy Szekeres Adrien. Vagy a színészek közül Nádasy Veronika, esetleg Polyák Lilla. Szóval nem a nagy hírnév és hatalmas csillogás a cél. Legyen egy közönség, aki kedveli azt, amit csinálok, aki vagyok. Annyi bőven elég.És akkor már mondhatom azt, hogy megérte:)A feljebb említett két színésznőt is gondolom, h kevesen ismerik. De azok igen, akiket érdekel a színház. És akkora "hírnév" már bőven megteszi. Akkor lehet mellette egy normális magánélet. És Adriennről is úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi években szólókarrierje már bejárt egy utat, és elért egy szintet, mint énekesnő, megmaradt ugyanannak a pápai lánynak, aki hajdanán volt. Nem szállt el magától, nem folyik a csapból, nem engedi celebnek nevezni magát, és tudja hol a határ az újságírókkal szemben.
Biztos őt is van, akik megvetik,- mert senkit sem szerethet mindenki-,de a közönsége megvan. Szerintem ennél többre ő sem vágyik:)