Már régen írtam, mert bár voltak váltakozó érzések bennem-hol lesújtottak,hol erőt adtak, de most nagyon úgy éreztem, hogy megjött az ihlet, és írnom kell. Hogy miért? Azért, mert egy kérdés nagyon elgondolkodtatott, egész fürdés közben ezen gondolkoztam, és muszáj volt most feljönnöm hogy kiadjam magamból ezeket, bár választ úgysem találhatok rá, de azért megnyugtató leírni,mert akkor úgy érezhetem, hogy végiggondoltam az egészet. És hátha más is szeret elgondolkodni, aki agyalós típus, mint én XD
Szóval: a következő kérdés merült fel bennem, mert ha elkezd járni az agyam, akkor bár sok a kérdés, de ez úgymond nyugtalanít: Létezik olyan, hogy valaki örök vakságot fogad? Lehetséges az, hogy ne lásson meg az illető személy szebbet és tökéletesebbet, mint a saját párja? Nah ezt a kérdést szeretném most kibontani jobban, mert tényleg érhetetlen az egész. Legalábbis számomra. Kezdem a legelején: Kiskorunkban mindig olyan meséket olvasunk és olyan meséket nézünk, amikben van egy királyfi meg egy királylány, vagy két különböző rangú személy. Már ekkor elkezdődik bennünk valami dolgozni-mármint a lányokból indulok ki, mert a fiúk agyába teljesen nem láthatok-, hogy majd mi is ilyen életet szeretnénk. Egy királyfit, egy igazit, aki majd szeret minket örökkön-örökké és minden happy. Aztán jó pár évvel később jönnek a tinifilmek, aztán a komolyabb filmek, amikben szintén szerelmeseket ábrázolnak mondhatni ugyanazzal a tartalommal,mint a mesék: ők is rájönnek,h egymásnak vannak teremtve,és mindig hűek maradnak egymáshoz. S mi több-itt jön most igazán a felvetett kérdésem kifejtése-nem látnak meg senki mást jobbnak, szebbnek,tökéletesebbnek, mint szerelmüket.Ezt próbálom levetíteni valahogyan magamban az életre, a mai világra nézve. Kezdjük a régi időktől: Vajon volt olyan házasság, melyben egyik fél sem látott meg mást- tehát lekerekítve az egészet: vak lett miután megtalálta az igazinak vélt párját? Volt és a mégfontosabb kérdés: lesz-e ilyen? Vagy mindez csak egy illúzió, ami feleslegesen épült belénk, dédelgetett álmainkba?Kérdezem: lehetséges ez?Vagy biológiailag úgy vagyunk megteremtve, hogy egy idő után mindenképp lássunk meg mást, vágyjunk az új és a nem megszokott személy után?És ha lehetséges is....a mai világ miért nem erre tanít minket? Miért nem az a megbecsülendő, ha valaki ki akar tartani a végsőkig a másik mellett???Miért nem ez a "trendi"?Miért akarja minden azt üzenni nekünk?: "Válts egy idő után!"Legyen szó párról,telefonról,ruháról,ékszerről. Hogy a kereskedelemnek megéri, az nem kétség...de továbbgondolva ezt az egészet...vajon nekünk,nőknek megéri ez?Megéri úgy kezelni kapcsolatainkat, mint egy ruhadarabot?Már aki úgy kezeli...Mert azt nem becsülöm semmire. Én a régi ruháimat is hordom, mert ragaszkodom hozzájuk.Miért lenne ez másképpen két ember szoros érzelmi kötődésénél? Ha valamit elvesztünk, ha valaki meghal, akkor azt megsiratjuk,és nagyon fáj szívünk,lelkünk,mindenünk.Mélyen gyötör a fájdalom.Mert ragaszkodunk hozzájuk. A szívünkbe fogadtuk őket, és a hiányuk sokáig-vagy örökre gyötörhet.
Na de visszatérve a kérdéshez, hogy vajon lehet-e vakság...ha nem lehet, akkor mit ér egy házasság pl? Annyit, hogy a nő már annak örüljön, hogy nem csalják meg?Mit ér a hűség, ha csak megszokásból létezik?De ezt most adott esetben a férfi oldaláról is nézhetjük. Csak azért mondom a nőt, mert nyílván csak úgy tudok gondolkodni rendesen, meg mert végülis a nőnek kell megtartania a férfit, és nem fordítva. Ha megcsalnak minket, úgy érezhetjük: mi rontottuk el. Csak én azt tartom nagyon hálátlan dolognak, ha a nő tényleg kitart, és tegyük fel: "vak", teljesen elfogadja a férfit, maximálisan alkalmazkodik hozzá, aztán megcsalják, és mégis ő jár rosszul. Saját magában keresi a hibát örökre, ha tényleg szerette a párját. Szóval kétesélyes dolog.
Mindegy, ezt most biztos sokan blabla szövegnek és felesleges okoskodásnak tartjátok, de én ezen tényleg gondolkozom. Ha nincs is válasz a kérdéseimre, vagy majd ha az élet adja meg rá a választ, már akkoris jól esett mindezt leírni. Mert érdekel, hogy létezik-e a vakság. És én hiszem naívan hogy igenis létezik, a megfelelő személyben:)


Jó, azért pár sort magamról is írok, hogy ne unjatok rá a bejegyzésemre:D
Kővirág: imádom, és úgy érzem,egészen jól végzem a feladataimat. Tetszik, hogy tényleg negatív kritikákat is kapok, meg jó tanácsokat, mert azokra igazán érdemes építeni. Főleg ha olyan tanároktól kapom, mint Lajtai Kati, Nádasi Veronika, Fehér Ildikó,Kővári Judit stb.
Érzések: <3<3<3<3 (: :]